Benkő Péter színész 1973-ban kötött házasságot Varga Katalin légiutas kísérővel, akit már gyerekkora óta ismert, szomszédok voltak.
A lány stewardess volt a MALÉV-nál, és a tragédia előtt tisztázták le, hogy ez lesz az utolsó repülése. Persze nem így gondolták, ahogy végül történt…
Benkő Péter már gyerek- és kamaszkorában is szerepelt filmekben, a lányoknak igencsak kedvence volt a kisfiús arcú színész.
Házasságkötése idején már túl volt a Koppányi aga testamentumán, az Egri csillagokon, a Fekete városon – ismert volt az országban.
Emlékszem arra, amikor 1975. január 15. után egy nappal a rádió bemondta a szomorú hírt, és felsorolták az áldozatokat – köztük volt Benkő Péterné Varga Katalin.
Aznap este lett volna Benkő Péternek Debrecenben fellépése, úgynevezett hakni, ez akkor elmaradt természetesen.
A szerencsétlenség története: 1974. január 15-én Ferihegyen lezuhant az IL-18-as repülőgép, rajta 9 fős személyzettel. Mindenki szörnyethalt, a gépből egyedül a farokrész maradt meg.
Mikor Pontosan azóta sem lehet tudni mi történt, voltak már vad találgatások is e felől, miszerint nem is Berlin volt a céljuk, hanem Moszkva, és hogy a baleset nem is a véletlen műve volt.
Ekkor már napok óta lehetetlen volt a légiközlekedés, és bár a gép személyzetével már január 13-án elrepült Berlinbe – a rossz időjárás miatt elhalasztották a visszatérést. Először egy nappal későbbre, majd 15-re.
Berlinben két gép tartózkodott ekkor, az egyik utasokkal tért haza, a másik üresen – csak a személyzettel.felszálltak Berlinben még Pesten minden rendben volt, de aztán hazaértükre újból rosszabbodott a látótávolság.
Az utasokat szállító gép egy átlandolás után úgy döntött, hogy végül Debrecenben száll le, nekik nem lett semmi bajuk.
A csak személyzettel visszatérő gép viszont a Pesti földre szállást választotta.
Az irányítótoronnyal a gép állandó kapcsolatban volt, és elkezdte a landolást, aztán 300 méter magasságban mégis csak emelkedni kezdett. Mivel előtte letárgyalták, hogyha 300 méter magasan sem látják a leszállópályát akkor átstartolnak – nem problémáztak a repülésirányítók – úgy gondolták azt teszik amit megbeszéltek, és inkább Debrecenben szállnak le.
Utána még volt rádiókapcsolatuk is, és nyugtázták a pálya- és magasság utasításokat.
Aztán egyszer csak megszakadt a rádiókapcsolat, és egy hatalmas robbanás hallatszott. Mivel akkor szállt fel a párizsi járat is, azt hitték azzal történt a baj.
Aztán persze kiderült, hogy a magyar gép az áldozat.
Egy biztos, hogy kevesebb, mint 30 percen belül 4 alkalommal változtatták meg szándékukat a pilóták, ráadásul bonyolította a helyzetet a rossz látási viszony, és nagy eséllyel figyelmetlenség, valamint konkrét vezetési hiba is közrejátszódhatott a szerencsétlenség bekövetkeztében.
Nem volt kizárható a műszaki meghibásodás,és az is valószínűsíthető volt, hogy a pilótánál valami egészségügyi probléma léphetett fel. A magassági kormányt az utolsó pár másodpercben előre nyomta a pilóta, és a gép hirtelen balra fordult, így meredeken a földbe csapódott.
Volt olyan feltételezés is, hogy gyógyszer, vagy más szer befolyásolhatta a pilótát döntésében, de ezt nem tudták alátámasztani.
A későbbi vizsgálat alapján, ami több évtizeddel a tragédia után történt azt állapították meg, hogy az végső pár percben a repülőgép testén jegesedés indult meg, ez érintette a hajtóműveket is, és így a műszerek is hibásan működhettek.
Nagy eséllyel optikai csalódás áldozatai lettek, szinte teljesen vakon, hibás műszerek adataival készültek a leszállási manőverre, és az az utolsó próbálkozás, a kormány előrenyomása is azt bizonyítja, hogy felismerték a vészhelyzetet, és próbáltak reagálni, viszont az a lépés nem vezethetett eredményre.
A baleset után a MALÉV szigorúbban lépett fel minden állományi fegyelmi ügynél, fejlesztették a biztonságot, és kezdték leselejtezni a légcsavaros gépeket…
De ettől még az áldozatok nem támadnak fel, és a hozzátartozók még mindig nem tudják biztonsággal mi történt.
A tragédia áldozatai –
Szatmári István rádiós-navigátor,
Ágoston Lajos navigátor,
Szerencsés András rp.parancsnok,
Lengyel György II. pilóta,
Pogány Béla hajózó szerelő,
Hámori Andrea légiutaskísérő,
Vána János légiutaskísérő,
Lichblau Péterné légiutaskísérő,
és Varga Katalin légiutaskísérő.
A tragédia előtt 9 hónappal, 1974. április 13-án készített a Képes-Újság egy riportot MALÉV-os dolgozókkal, köztük Varga Katalinnal is, aki elmondta:
1965-ben az érettségi után nem tanultam tovább, gondoltam egy-két évig dolgozom. Éppen munkát kerestem, amikor kezembe akadt egy újsághirdetés: “a MALÉV fiatal lányokat keres, idegen nyelv tudással előnyben”.
Latinból, franciából érettségizett, úgy gondolta megpróbálja. Több mint száz jelentkező közül csak kettejüket vették fel.
Ekkor még földi utaskísérő lett. Először még a tranzitból a repülőgépre, és vissza ment az utasokkal. Aztán jött egy házi selejtező, ahová orvosi megfelelés is kellett, és végül ott is megfelelt. Tanult még nyelveket, és az addig is ismerteit is tökéletesíteni kellett. Tanfolyamokat végzett, s jogosítványt szerzett repülésre.
A riport időpontjában két és fél millió kilométer volt a háta mögött, és szinte minden nagy városban járt már akkor, ahová a MALÉV gépekkel el lehetett jutni…
Az eset után hosszú ideig nem beszélt a család a tragédiáról, érthetően… /Saját írá Fotó/Borsonline, Fortepan/Fortepan.hu