Több mint 20 éve, hogy a görögországi Korfu szigetén a magyar Gősi Zoltán kimentett a háborgó tengerből egy fuldoklót, őt viszont elnyelte a mélység.A menyasszonya a sziklákon állva nézte végig szerelme utolsó pillanatait. Zoltán 26 éves volt csupán, az édesanyja pedig a tragikus halál után fordult az írás felé és lassan húsz éve ír verseket gyermekének. Szívszorító. Pedig minden annyira szép volt. Zoltán és a menyasszonya előnászútra érkeztek a csodás görögországi szigetre 2000 júliusában. A fiú hosszú ideig spórolt, hogy elvihesse szerelmét álmaik nyaralására. Imádták egymást. Ott, a csodás szigeten fogalmazódott meg Zoltánban az is, hogy gyermeket szeretne kedvesétől. Fürödtek, nagyokat sétáltak és minden pillanatban fogták egymás kezét. Gősi Zoltán csupán 26 éves volt, mikor az életét adta egy másik emberért.
Egy szombati nap volt. A tenger a kevésbé szép oldalát mutatta, így abban maradtak, aznap nem fürödnek, hanem sétálnak egyet a Canal d’Amournál, a szerelmesek csatornájánál. Így is tettek, ám a sziklás, meredek part mentén arra lettek figyelmesek, hogy mindenki a mélybe tekint. Volt, aki még kiabált is. Odamentek és egyből látták, egy fiatal fiú hánykolódik a több méteres hullámok között. Mindenki csak nézte. Gősi Zoltán nem, pillanatok alatt döntött és a fiú után ment a háborgó tengerbe. Aztán még valaki követte őt. A meggondolatlan gyereket kitolták a meredek partra, ám ekkor, mintha még inkább tombolni kezdett volna a tenger. A másik életmentőnek sikerült kimásznia egy ledobott kötélbe kapaszkodva, Zoltán viszont hiába próbálta elérni, mindig elsodorta a háborgó víz. Aztán egyszer csak elmerült. Örökre. A család fájdalmas gyászjelentése a Kisalföld napilapban. Szöveg: Arcanum/Kisalföld A menyasszonya pedig ott állt és már tudta, nincs tovább. Nem lesz esküvő, gyerekek, nem lesznek nagyszülők. Nem lesz semmi sem. Felfoghatatlan.
Zoltán szüleit hamar értesítették, ők pedig az első repülőgéppel Korfura mentek. Pontosabban az édesapja és a testvére, mert csak két hely volt a gépen és úgy érezték, szükség lehet Zoltán testvérének nyelvtudására. Az édesanyja otthon maradt. Elmondhatatlan fájdalommal. Sokáig nem találták meg a hős magyar életmentő testét. Amikor viszont igen, pont ott volt az édesapja. A parton simogatta a fia fejét, majd felhívta telefonon az édesanyát, aki annyit mondott, hozd haza a kisfiunkat. Megtette. Győrben, a család lakhelyén kísérték utolsó útjára. A család és a fiú szerelme képtelen volt feldolgozni a feldolgozhatatlant. Egy orvos ajánlotta az édesanyjának, Gősi Valinak, hogy ne gyógyszerekkel próbáljon megnyugodni. Így kezdett el előbb leveleket írni a fiának, később verseket és az öngyógyítás vezetett oda, hogy ma már elismert költőként jegyzik az asszonyt. Bár ne kellett volna írnia sosem…