Fájt a hasa az oviban ,haza vitték a szülők, reggelre meghalt az 5 éves pici lány.Ez okozta a csöppség halálát

A szülei hazavitték, betették a kiságyba, de a láthatatlan gyilkos reggelre végzett vele.

Az ötéves angol kislány, Keziah Deuk erős hasfájásra panaszkodott az iskolában, ezért értesítették a szüleit, hogy vigyék őt haza. Így is történt, és mivel a szülők nem számítottak nagyobb bajra, este lefektették a gyermeket, hogy majd reggelre jobban lesz. Csakhogy másnap holtan találták az ágyban Keziaht, aki puffadás és székrekedés miatt már jóideje folyamatos kezeléseket kapott.

A boncolás során kiderült, hogy a kislány halálát egy a gyerekek esetében igen ritka heveny bélelzáródás okozta. A vastagbél annyira meg volt csavarodva, hogy elzárta a vérellátást, és ez végzetesnek bizonyult.

– A hasfájás olyan gyakori, hogy a szülők helyében én is lefektettem volna a gyermeket. Még soha nem tapasztaltam ilyen esetet gyerekeknél. Keziah jól reagált a kezelésekre, javulást mutatott az állapota, ezért további vizsgálatok szükségességét senki sem érezte.

NAGY VALÓSZÍNŰSÉG SZERINT EGY RÖNTGEN SEM MUTATTA VOLNA KI A HALÁLA ELŐTTI NAPON, HOGY ÉLETVESZÉLYBEN VAN

– vallotta a haláleset miatt indított eljárás során dr. Hildick-Smith specialista, aki a halála előtti évben kezelte a kislányt.

A szülők szerint az orvosok nem vették elég komolyan a lányuk betegségét, holott jelezték, hogy Keziah többször hányt is. A vizsgálat során végül emberi mulasztásra utaló tényre nem derült fény, az került megállapításra, hogy az ötéves gyermek természetes halált halt.