Öt hazai bank már bejelentette, hogy alkalmazza a számlacsomagok terén érvényesíthető éves inflációkövető díjemelést. A Bankmonitor számításai szerint egy átlagos díjazású bankszámla éves költsége ezáltal 42 ezer forintról 49 ezer forintra emelkedhet – írja a bankmonitor.hu.

A Központi Statisztikai Hivatal januárban tette közzé a 2023-as éves inflációs adatot: eszerint tavaly átlagosan 17,6%-kal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál. Erre a tényre alapozva a magyar bankok jelentős része – az üzletszabályzatukban vagy általános szerződési feltételeikben foglaltaknak megfelelően – idén is inflációkövető díjemelést alkalmaz a lakossági számlacsomagokhoz kapcsolódóan – olvasható a pénzügyi portálon. Egy ügyfél átlagosan 42 ezer forintot költ bankszámlára A Magyar Nemzeti Bank tavalyi tanulmányából kiolvasható, hogy egy magyar ügyfélnek 2021-ben átlagosan közel 35 ezer forintba került a bankszámlája. Habár ennél frissebb adat nem áll rendelkezésre, de az általánosan elterjedt banki gyakorlatból kiindulva ezt korrigálhatjuk az azóta eltelt évek átlagos inflációival, így megkapjuk, hogy 2023-ban már feltehetően 42 ezer forintot költöttek bankszámlára a magyarok.

Melyik bankok emelik a számlaköltségeiket?
Már számos hazai bank kommunikált a szokásos tavaszi inflációkövető díjemelésről. A Bankmonitor gyűjtése alapján az alábbi hitelintézetek már biztosan megemelik a számlaköltségeiket a 2023-as átlagos inflációval megegyező – 17,6 százalékos – mértékben. K&H Bank (2024.04.01-től)
UniCredit Bank (2024.04.01-től)
CIB Bank (2024.04.01-től)
Magnet Bank (2024.04.01-től)
Erste Bank (2024.05.01-től)

A Gránit Bank, az MBH Bank, az OTP Bank és a Raiffeisen Bank döntéséről egyelőre nincs pontos információja a portálnak.

Hogyan ellenőrizhető, hogy mennyibe kerül a bankszámla?
Említést érdemel, hogy egy 2019-től hatályos kormányrendelet értelmében – az Európai Uniós előírásokkal összhangban – minden banknak kötelező évente egy személyre szóló, tételes díjkimutatást küldenie a lakossági ügyfelek részére. Az éves díjkimutatás január 31-ig bezárólag érkezik, és a megelőző naptári évben felszámított összes költséget (illetve kapott kamatot) tartalmazza. A 2023-as évre vonatkozó díjkimutatások már megtalálhatók a netbanki felületeken, így az ügyfelek könnyedén kideríthetik, hogy tavaly pontosan mennyibe került a bankszámlájuk.

Forrás