Néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, minden rendben van Tóth Gabi és Krausz Gábor házasságával, ráadásul a felek is ezt kommunikálták, különösen az énekesnő. Ám mostanra eljutottunk oda, hogy Tóth Gabi nem is titkolja új párját, boldogan mutatkozik vele. Nemrég, még idillinek tűnt az énekesnő és a séf házassága, legalább is Tóth Gabi ezt a látszatot keltette. Így írt utolsó bejegyzésében, a csalad.hu portálon „Ismét Erdélyben jártam és annyira feltöltött az a hét, hogy szavakkal leírhatatlan.

A természet, a zene, az emberek szeretete, a zenekarom, a stáb, az összetartás, minden, amit együtt éltünk át, egy olyan véd és dacszövetséget alkotott, amiről álmodni sem lehet. Erre vártam egész évben, hogy ezt átéljem, átéljük együtt” – kezdte az énekesnő. Ne feledjük, Erdélybe elkísérte Gabit a Fricska táncegyüttes is, melynek egyik tagja, Máté, a mostani párja. Tóth Gabi majd így folytatta bejegyzését: “DE nem volt ott az az ember, aki a világot jelenti nekem. Na jó, esetleg két ember, mert a Krauszom is hiányzott. A világ összes élményét megkaphatod egy hétbe sűrítve, a világ legjobb kollégái, barátai lehetnek körülötted, de ha nincs ott a családod, mindig ott lesz az a bizonyos DE. Egyszerűen csak nem kerek valami. Ez egy érzés.

A nappalok elteltek, talán még voltak pillanatok – jellemzően a koncertek előtt – , amikor nem gondoltam senkire, hiszen az egy másik tudatállapot. De amikor elcsendesedett minden, és én a szobámban feküdtem egyedül, az adrenalin még nem hagyott aludni, csak azon agyaltam, vajon én is hiányzom-e neki, vajon kérdezgeti, hogy hol vagyok, miért nem én altatom és mikor jövök már haza” – írta bejegyzésében Gabi. Majd, váratlanul, a posztja végén bejelentette: befejezi a blogolást, nem fog többet a családról írni. Akkor, néhány héttel ezelőtt ennek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, most azonban más megvilágítást kap az egész. Forrás